Térkép Blog RSS Komment Szavazó Mutató Műveim Kissy Stat Turkáló Linkek Segíts! 2010.07.30. P  22:35 
A Fidesz fölmentette Tibit :: Láng Attila D. blogja
Levél erről a cikkről    
A Fidesz fölmentette Tibit   
Előző TartalomKövetkező

Hol volt, hol nem volt, három évvel ezelőtt Tibi azt találta mondani, hogy Deutsch-akkoribanFüris Tamás a Fidesz második számú díszzsidója, és a Fidesz majdnem megette Tibit. Le kellett mondania parlamenti képviselői ambícióiról, és jelkép lett a neve fideszes körökben.
   Mostanáig. Mert Bencsik János, aki nemcsak fideszes képviselő, de ráadásul parlamenti, nem önkormányzati, és még polgármester is, az ATV Egyenes beszéd című műsorában párhuzamot vont egy gazdasági-munkaügyi becsapás és emberek elgázosítása között. Kálmán Olga valósággal kidobta a tévéstúdióból.
   Ez idáig nem hallottam, hogy a Fidesz megette volna Bencsiket. A személytől és az általa elfoglalt pozíciótól függetlenül kétségtelen, hogy Bencsik megnyilvánulása összehasonlíthatatlanul durvább, mint Tibié, akinek 2006-os kiszólása legalábbis vitatható. (A Fidesz reakciója valahogy azt az érzést kelti az emberben, hogy a zsidó szó, ami végeredményben egy népcsoport neve, nem illendő jólnevelt emberek között, ilyen szót nem illik használni, ez káromkodás.) Bencsik szemlátomást nyíltan vállalja antiszemita érzelmeit, amire a Fidesztől az lenne a logikus reakció, hogy elhatárolódik tőle, kidobja a pártból és nagyon sajnálja, hogy egyáltalán bevette.
   Ez eddig még nem történt meg. Biztos azért, mert hétvége van. Úgyhogy Tibi „bűne” utólag legalizálva van.
  Politika     Szélsőjobb  
 
Értékelés (1: legrosszabb, 5: legjobb):    
    Átlag: 4,5
  4: 1 db   5: 1 db
  5 hozzászólás
  ::      :: 8992 :: 8 992 :: Judit :: CZI Pa :: 211/154 :: @899 :: Like